Címlap Hírek   Kapcsolat Partnerek Konzorcium Galéria   Jogkereső
Home Itt vagy most: Címlap
A "Civil szervezetfejlesztés Zala megyében" elnevezésű – a Zalai Falvakért Egyesület által vezetett konzorcium megvalósításában zajló – projekt keret elérkezett a második mérföldkőhöz. 2010. év elején a résztvevő szervezetek 4 kisebb csoportra osztva, csoportonként 3 napos műhelymunka keretében dolgoztak a trénerek vezetésével a saját szervezetük fejlesztési tervén. 
Ezt követően a szervezetek vezetői, munkatársai, önkéntesei által a műhely során készített anyagokból összeállításra került a formalizált, egységes szerkezetbe foglalt fejlesztési terv, amit egyeztetés céljából kiküldtünk minden szervezethez. A fejlesztési terv átolvasása után minden résztvevő szervezetnek a szervezet szokásos eljárásrendjét betartva szervezeti döntést kell hozni a tervről, mely alapján a munka folytatódhat 
A következő időszakban – párhuzamosan a Társadalmi Egyesülések Zala Megyei Szövetsége által szervezett 90 órás képzéssel – újabb műhelynapok keretében gyakorlati segítségnyújtással támogatjuk a szervezeteket a fejlesztési tervük végrehajtásában.